A Honvéd utcai projektünk nagyon hasonlított a Nádor utcaihoz, méghozzá abban, hogy itt is jócskán átalakítottuk a lakás elosztását, hogy tágas és praktikus tereket nyerjünk, de maximálisan kihasználva a lakás alapterületét.

Három hálószoba, két fürdőszoba és egy nappali-konyha- étkező került kialakításra a 122 négyzetméteren.

A tulajdonos kérése az volt, hogy a nappali egyik falát tisztítsuk meg a vakolattól, hogy csak a nyers téglafal maradjon, mely a központi dizájn eleme lett volna a nappalinak. Viszont a bontás után láttuk, hogy a téglafalat korábbi vésényomok csúfították el, így a megoldás az lett, hogy teljesen új téglaburkolattal látjuk el a szóban forgó falfelületet.

 

 

Felújított lakásaink
Budapesten
2426 m2

Egy lakás felújítása során nagyon sok a feladat, amelyeket célszerű összehangolni. Önnek nem kell külön – külön szakembereket felkeresni, árajánlatokat bekérni, és összehangolni a különböző folyamatokat, hiszen a Cylothome csapata teljes körű lakásfelújítással foglalkozik.

 

Rólunk

A Cylothome csapat több mint 10 éve foglakozik ingatlan értékesítéssel és ingatlanfejlesztéssel Budapesten.

Erősségünk, hogy ügyfeleinknek az ingatlan értékesítéstől, a felújításon és bérbeadáson át az ingatlankezelésig minden területen professzionális segítséget tudunk nyújtani.

Tovább

Social Media

Kapcsolat

 Hungarian (HU) +36 30 489 2109
 English (EN) +36 30 310 4584
 info@cylothome.com